Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kábítószerezési szokások

Jimi Hendrixtől Elvis Presley-ig sok híresség esett a drogok áldozatául. A névtelenek száma ugyanakkor tíz- és százezerre rúg, holott bizonyára hosszabb idő adatott volna nekik az életből, ha nem válnak rabjaivá a testet-lelket pusztító kábítószernek. Mi készteti az embereket - elsősorban a fiatalokat - arra, hogy e szenvedélynek hódoljanak, milyenek a kábítószerezési szokásaik, s milyen lehetőségek vannak arra, hogy megszabaduljanak az őket rabul ejtő drog(ok)tól? Erről beszélgettünk dr. Funk Sándor főorvossal, a fővárosi Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetőjével.

- Alighanem sok olvasónknak idegenül cseng az addiktológia szó. Mit takar ez a fogalom?

- A függőséget tanulmányozó tudományágat jelenti. E fogalom a latin adós, rabszolga szóból származik, s arra utal, hogy ahogy az adós a hitelezőtől, a rabszolga pedig a gazdájától függött, úgy függ némely ember bizonyos viselkedéstől, cselekedetektől vagy szerves molekuláktól. Minden a hatáskörébe tartozik, ami szenvedélybetegségnek nevezhető. Erre az jellemző, hogy a szenvedélybetegnek bizonyos időközönként úgy kell viselkednie vagy cselekednie, illetőleg olyan molekulához kell hozzájutnia, amely kielégíti a szenvedélyét. Már ebből is kitetszik, hogy a függőségnek két nagy csoportja van: a molekulától, azaz a vegyi anyagtól, valamint a viselkedéstől való függés. Ami az előbbit illeti, további csoportosítás végezhető a molekula típusa (hatásmódja) alapján. Tág értelemben az alkohol és a drog a két fő csoport. Jóllehet az alkohol is drog, de mert Európában és a vele szoros népességi és kulturális kapcsolatban levő egyéb világtájakon az italozásnak nagy kulturális hagyományai vannak, az alkoholt külön csoportba szokták sorolni. A többi drogot pedig aszerint osztályozzák, hogy gátolja-e (nyugtatja-e) vagy serkenti, izgatja a központi idegrendszert, de beszélünk kemény és lágy drogokról, valamint törvényes és törvénytelen (legális és illegális) készítményekről is.

A viselkedési szenvedélyek közül egyebek között a szerencsejátékot, a testgyakorlást, a motorozást, a repülést, az ejtőernyőzést, a sziklamászást, valamint a gumiköteles és a vízesésbe való ugrást említeném, már amikor ezeket nem alkalomszerűen, hanem "megszállottan", szenvedélyszerűen végzik. De ebbe a kategóriába tartozik a kóros étvágy és a túlságosan felfokozott nemi élet is.

- Az előbbiek között nem egy életveszélyes "passzió" akad. Eszerint a viselkedési szenvedély amolyan életveszély- keresés?

- Ezt nem lehet mondani. Azt viszont igen, hogy a testi épség kockáztatása és az életveszély keresése is szenvedélyszerű lehet.

- Senki sem úgy születik, hogy valamilyen szenvedélynek hódol. Hogyan válik rabjává valaki a kábítószernek?

- A molekuláris szerre nem lehet rászokni a molekula nélkül. Azt tehát meg kell kóstolni vagy egyéb módon kell a szervezetbe juttatni ahhoz, hogy függővé váljon tőle az ember. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert mindenféle "ködösítés"-t hallani, hogy ilyen vagy olyan gyermekkori sérülés, illetőleg szorongató helyzet vezet a kábítószerezésre. Ezzel én nem tudok egyetérteni, mert gyermekkori sérelem mindannyiunkat ér, és szorongató helyzetben is mindannyiunknak van részünk, ám az emberek nagy többségéből mégsem lesz szenvedélybeteg. Holott mindenkinek szüksége van arra, hogy valamilyen módon oldja a szorongását, feszültségét. A "megoldás" azonban csak ritka esetben a kábítószer. A mi kultúrkörünkben inkább a szeszes ital tölti be a problémaoldó szer szerepét, de ennek is csak az emberek kis hányada válik rabjává. Minthogy sok egyéb módon is oldhatók a feszültségek, kábítószerezésre vagy italozásra csak az adja a fejét, akinek ilyen drog a rendelkezésére áll, s valamiféle hajlama van arra, hogy ilyen irányban "törjön ki". Sok embert ismerek (s efféle példát mindenki jócskán tudna említeni), aki a legválságosabb helyzetben sem az italozásba vagy a kábítószerezésbe menekül, hanem önmaga vagy mások segítségét igénybe véve lesz úrrá szorongató állapotán.

Ami a droggal való első találkozást illeti, annak a következménye kiszámíthatatlan. Nem mondható meg előre, hogy ki válik függővé, s ki az, aki többé hozzá sem nyúl a kábítószerhez. Arról nem is szólva, hogy olyan emberek is vannak, akik sohasem próbálnak ki egyetlen drogot sem. Csak azt tudjuk többé-kevésbé pontosan megmondani, hogy hány százalék válik függővé azok közül, akik kipróbálják a drogot.

- Mindenféle drogtól függővé válik az ember?

- Úgy tetszik, hogy nem. Bizonyos lágy drogok (például a marihuána) nem látszanak veszélyesnek ebből a szempontból, ezért is akadnak olyan személyek, akik törvényesíteni szeretnék ezeknek a használatát. De a függőséget okozó készítmények sem egyik pillanatról a másikra ejtik rabul az embert, hanem háromszakaszosfejlődésmenet során. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert ha idejében be tudunk avatkozni ebbe a fejlődésmenetbe, akkor megakadályozhatjuk a következő szakasz kialakulását. Már amennyiben a páciensben együttműködő partnerre akadunk.Az első a kóstolgatás szakasza, amelyben még nincs függőség. A marihuána élvezete mindvégig megmarad ebben a szakaszban, még ha van is olyan állapota, amely majdnem függőségnek tekinthető. De nem is ez a fő gond vele, hanem az, hogy míg az italozással kapcsolatban jó néhány korlátozás van érvényben, például az ittas ember nem vezethet gépkocsit, vagy nem veheti fel a munkát, addig a marihuánás cigarettát szívó személyt nem tartja vissza semmi, mert a törvény nem foglalkozik a kimutatásával, s olyan eljárásunk sincs a gyors ellenőrzésre, mint amilyen az alkoholszonda. Márpedig az értelmi-lelki változás miatt a marihuánázó ember is ugyanúgy veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, mint az italozó ember, mert romlik az érzékelési-észlelési és a reagálási képessége, s ilyenkor nagyobb valószínűséggel hoz hibás döntéseket, okoz balesetet, mint amikor semmilyen drog sem hat a központi idegrendszerére.A második szakasz az, amikor a függőség kialakul. Erre egyrészt a kábítószer használatának ritmusa, másrészt a programja jellemző, ami jól mérhető. Szinte anyagonként más és más a ritmus és a szertartás. Ez annyira erősen rögzül, hogy a beteg kényszerítő életmódjává válik, de egyben bizonyos fokú védelmet is nyújt neki. Pontosabban amolyan hamis biztonságérzet ez, de amelybe jól belekapaszkodhat. Ennek azonban két hátulütője van. Az egyik az, hogy az ebbe a szakaszba jutó ember nem tartja magát betegnek, hanem azt mondja: a kábítószerezésnek az ő életében szerepe van. Jól tudja, hogy a droghasználatot korlátoznia kell, s erre - a saját bevallása szerint - minden további nélkül képes. A másik hátulütő az, hogy ez az állapot törékeny egyensúlyi helyzetet tükröz. Vagyis a páciens az idő múlásával egyre közelebb kerül az összeomláshoz. Ez már a harmadik szakasz, a vég nélküli, szörnyű krízis kezdete. Ilyenkor a molekula utáni vágyakozás már sohasem szűnik meg, s az illetőnek nincs módja arra, hogy kielégüljön. Ez szünet nélküli nyomorúságot jelent.Azt tapasztaljuk, hogy a harmadik szakaszban, amely az alkoholbetegek és a heroinisták esetében nagyon szembeszökő, a beteg már nem is törekszik eufóriára, azaz fokozott, megokolatlan jókedvre, mert tudja, hogy ezt nem érheti el. Ehelyett az a célja, hogy minél nagyobb mértékben lenyomja tudatállapotát. Minthogy nagyon szenved, s ezt nem tudja megszüntetni a régi módon, vagyis azzal, hogy bead magának egy kis kábítószert, amelytől egy ideig kellemesen, eufórikusan érzi magát, az érzékelését igyekszik elnyomni azzal, hogy elaltatja, azaz eszméletlenné teszi magát. Az alkoholbeteg azt mondja erre, hogy "kiütöm magam", s ezt meg is teszi, méghozzá minél előbb, hogy megszabaduljon nyomorúságos érzésétől.

Persze, az elmondottak nem mindenféle drogra vonatkoznak maradéktalanul. Az alkoholra és az ópiátokra szó szerint áll ez, a kokain esetében azonban a harmadik szakaszban is van mód az eufória elérésére. Ettől függetlenül ezúttal is fennáll a kielégítetlenség ténye.

- Hogyan juttatható a drog a szervezetbe?

- A szipózás céljára szolgáló szerves oldószerek nagyon könnyen hozzáférhetők, s csupán be kell lélegezni őket. Sajnos, a nejlonzacskós szipózással nem egy fulladásos halál következett be hazánkban is. A marihuánát, amelyből cigarettát készítenek, jellegzetesen fölfelé tartva szívják, hogy a töltete ne szóródjon ki. A mákteát főzik, s ezt a rossz ízű, gusztustalan kotyvalékot megisszák. Az eksztázistablettát szájon át szedik. A heroinnak többféle alkalmazási módja van. Először vagy orron át szippantják be vagy cigarettában szívják vagy pörkölik, s így lélegzik be a füstjét. Előbb-utóbb azonban fecskendőhöz nyúl a páciens, s ettől kezdve a visszerébe kezdi adni a szert. Addig általában nincs nagyobb gond, amíg a nagy visszerek könnyen elérhetők, ezek tönkremenetelekor azonban egyre kisebb erekbe kell a kábítószert fecskendezni, s ez veszedelemmel jár. Miként az is, hogy gond van a csírátlanítással (nem véletlenül gyakoriak a kábítószeresek körében a vírusos, a baktériumos és a gombás fertőzések), valamint a házilag "bütykölt" intravénás adagok nem tiszták, hanem szilárd szennyeződések vannak bennük, s ezek eltömeszelik a tüdő parányi ereit. Arról nem is szólva, hogy némelyek savas anyagokat (például citromot) is hozzákevernek a kábítószerhez a jobb oldódás végett, s így fecskendezik be azt az érpályájukba. Azt viszont már nem tudják, hogy milyen ártalom származik abból, ha az enyhén lúgos vegyhatású vérbe savas anyagot juttatnak be.

- Úgy vélem, erről elég ennyi, hiszen aki rászokik a kábítószerre, az úgyis eltanulja sorstársaitól az adagolás technikáját, aki viszont nem szándékozik rabjává válni e szenvedélynek, azt nemigen érdekli különösebben, hogy mások milyen technikai fogásokkal pusztítják magukat. Nézzük inkább azt: miképp orvosolható a kábítószeres szenvedély?

- Ezúttal is szakmailag jól megalapozott elvonókúrára kerül sor, amelynek - amennyiben még mód van rá - a leszoktatás a célja. Az eredmények, sajnos, nem túl biztatók. Látszólag látványosak az elvonókúrák sikerei, de miként az alkoholbetegek esetében, ezúttal is nagy a visszaesők száma. Nagyjából az mondható, hogy tíz sikeresen kezelt páciensből kilenc visszaesik.

- Ez valóban nem biztató. Van egyáltalán értelme annak, hogy elvonókúrára kerítsünk sort?

- Minthogy vannak olyan kábítószeres betegek, akik meggyógyulnak, az elvonókúrát fontosnak tartom. Ha csak egy beteget is meg tudunk gyógyítani, már van értelme a munkánknak. De nemcsak a gyógyult betegekre kell tekintettel lennünk, hanem azokra is, akiket a harmadik szakaszból sikerül visszahoznunk a másodikba, mert ez akkor is nagy eredmény, ha egyszer s mindenkorra nem szabadulnak is meg a drogtól. Az életminőségük ugyanis összehasonlíthatatlanul jobb lesz.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.