Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Egy igazi Mentős is állást foglal..

Csupán észrevételeket szeretnék hozzátenni.Egészen hétfőig orvosi mellett félállásban mint mentőápoló tevékenykedtem. Van egy kevés belátásom az elsősegélynyújtós történetbe.

1. Az emberek hülyék (Copyright House MD): súlyosabb balesetnél, sérülésnél nemigen segítenek, tesznek semmit a mentő kiérkezéséig. Viszont ha egy részeg fekszik egy padon, már kilométerekről integetnek.

2. A személygépjárművekben kötelező elsősegélydoboz néha felszereltebb, mint egy mentőautó. (Gyakori O2, egyéb hiányról nem is beszélve)

3. Nem az ovisokat kéne oktatni az elsősegélyre, hanem mondjuk az egészségügyi dolgozókat. Többször voltam háziorvosi rendelőben ahol a beteg-sérült semmiféle ellátást nem kapott, az orvos-nővér páros meg a sarokban izgult.

4. Garantálom, hogy lejárt kötszerrel ugyanúgy el lehet látni egy artériás vérzést. Igazából ott a helyszínen szinte mindegy, hogy mivel szorítod el a vérzést. Még mindig jobb egy fertőzés mint a kivérzés.

5. A mentők zömén nincs defibrillátor. Ugyan a rendőrtől kezdve az utcaseprőig bárki használhatja, de OMSZ protokol szerint mentőápoló nem!!! (ugyan az utóbbi időben több helyen szerveztek erre külön képzést)

A mentés valós menete:

0-3p rácsodálkozik a bejelentő, hogy valami baj van.
3-5p az ügyeletes szolgálat vezető megpróbálja kihámozni mi a gond (nem a bejelentő hibája, h. meg van rémülve, a szolg vez nem képes rendesen kérdezni...)
5-6p A szolg vez eldönti milyen kocsit küldjön az esethez. (Nem ritka, h. bizonytalan és a jól felszerelt "nagy autók" helyett alapfelszereltséggel bíró "szállító kocsi" megy ki valóban komoly dolgokhoz. Meg lehet általában oldani a szállítóval is, csak nem mindegy, hogy milyen a minőség. Pl: kézzel reanimálsz, vagy erre kifejlesztett reanimáló géppel, orvos általi intubáció után)
(+1p Kicsenget a szolgálat vezető egy olyan autót ami nincs is bent az állomáson...)
6-7p - 1p nappal a mentőegységnek kivonulási idő + esetleg térképen megtalálni a tanya 1294-t

Innentől 15 perc van a helyszínre érkezéshez. A legtöbb sofőr kolléga le sem szarja a szirénázó mentőt, ezért a mentő sofőrök sem hőzöngenek általában. Jah, ha nekiütközöl egy ilyen gyökérnek aki nem állt félre a cég nem tartja érted a hátát "miért nem mentél óvatosabban felkiáltással.

Kiérkezéskor persze még hátráltató tényezők tömkelegével szembesülsz (pl. sehol nincs utca tábla, házszám) És ezek után kezded meg a mentést. Szóval a balesettől kezdve általában 15 de inkább 20 perc a kiérkezés.

Tetszett a cikk, csak sajnos Győrfi kolléga tartja magát a bevett modorhoz. És hülyeségeket mond.
(A kedvencem tőle a "szilveszter este 500 rohamkocsi volt szolgálatban". miközben a 700nál alig több mentő elenyésző része rohamkocsi. (kb. 10%)

*************************************************************************

Belföld - A mentős hiénák gyorsan, de drágán szállítanak..

2008. júl. 23., szerda, 18.05.03



Belföld - Miközben mentős hiénák csapnak le az elszállításra váró betegekre, hogy aztán pénzt csikarjanak ki tőlük, számtalanszor előfordul, hogy akár tíz órán át is várni kell a hivatalos betegszállítókra. Mérleg félévvel az átszervezés után.


Az egészségügyi kormányzat még 2006-ban döntött arról, hogy szétválasztja a sürgősségi mentést és a betegszállítási feladatokat. Ez azt jelenti, hogy a súlyos állapotú betegek szállítását, tehát az úgynevezett utcai mentést továbbra is a mentők végzik, a stabil állapotú betegek szállítását pedig a különböző vizsgálatokra vagy onnét haza, a betegszállítók. A két munka szétválasztása ez év februárjában megtörtént és ennek megfelelően az OEP-el a finanszírozásban is megállapodtak. Az Egészségbiztosítási Felügyelet pedig még ez idő tájt 134 kórház megkérdezésével felmérést készített arról, hogy átlagosan mennyi időt kell várakozni a betegeknek. A statisztikákból az derült ki, hogy átlagosan másfél óra alatt bonyolódott le a hazaszállítás, de az intézmények egynegyedében három óra felett volt a várakozás.

Békés-megyében különösen sok gonddal járt kezdetekben az átállás és a várakozási idő is kiugróan magas volt. Előfordult például illegális betegszállítás önkormányzati kisbusszal, és volt olyan beteg is, aki 14 órát ült az autóban étlen-szomjan, mire hazaszállították. Végül a megyei önkormányzat vállalta két autó finanszírozását, és megduplázták a támogatott betegszállító autók számát, így mára huszonegy lett, amihez még mindig kellene négy ahhoz, hogy tényleg rendben mehessen a szállítás.

Az év eleji - mondhatni - káoszt az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke, Kovácsi Zsombor sem tagadja, bár hozzáteszi azt is, hogy várakozásnélküli sosem lesz a betegszállítás, mert a megrendelésben hat órán belül, huszonnégy órán belül, illetve adott időpontban teljesítendő kategóriák léteznek. Átlagban másfél órát kell várakozni, a vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy a három óra az, amennyit még mindenki türelemmel tud elviselni, tehát erre kellene törekedniük a betegszállítóknak. Persze előfordul olyan is, amikor a megrendelt betegszállító már hiába keresi a beteget, ugyanis közben jött egy illegális szállító, aki lecsapott a régóta várakozó és talán már kissé türelmetlen, fáradt páciensre. Az emberek egy része azonban nincs tisztában azzal, hogy ezért a szállításért fizetnie kell majd, adott esetben nem is keveset. Kovácsi Zsombor azt tanácsolja, hogy senki nem menjen el ismeretlen cég embereivel, csak a kezelőorvos által megrendelt autóval, mert ilyenkor biztosan térítésmentesen szállítják haza vagy éppen a kórházba, vizsgálatra.

*************************************************************************

Lopott a mentős Győrben..

A tolvajokat eleve megvetem. Akit már lopotak meg sunyi módon, tudja, milyen érzés. Azonosulni tudnék középkori retorziókkal.

Ha ugyanezt egy olyan ember teszi, akinek eleve a munkája másokon segíteni, akik ki vannak szolgáltatva, hát az még nagyszerűbb.

Legfőképp ha egy rohamkocsi gépkocsivezetőjéről van szó - a cikkek szerint legalábbis -, ők mennek a leggázosabb helyzetekhez, őszintén szólva sokszor annyira számít az idő, és kell az a 3 ember, aki ott van a helyszínen, hogy elképzelni se tudom, hogy csinálta, úgy, hogy nem késett emiatt a betegellátás, a szállítás.

Persze ez a szakma sem más, mint a többi, itt is előfordul az ilyesmi, de szerencsére különösen érzékenyek vagyunk az ilyenekre, ha a bajtársak sejtik, hogy gond van, megkeresi a problémás egyént, és valamilyen módon "kimenedzselik" a cégtől.
Amúgy előfordult már, hogy esetkocsi ment vissza a betegellátás helyszínére a kórházi betegátadás után, hogy önként felajánlják, motozzák meg őket a rendőrök, nem ők voltak.

De az ilyesmi különösen undorító dolog, és a fizetés, életszínvonal se mentség rá.

Szedtem ki én is piás zsebéből vidéki kisfaluban többszáz eurót, meg sem fordult a fejemben, ne kerüljön bele az értékleltárba, és merem állítani, a kollégák 99,9%-ának sem, hasonló helyzetben.

*************************************************************************

Mennyi idő alatt is ér ki egy mentő...

Tessenek visszaolvasni néhány írást. Ezt reklámozom mióta. Hogy a Margitszigetre se ér ki minden esetben 4 perc alatta  mentő, pedig a Központi mentőállomás, a Markó utca kábé annyira van.

Sajnos ha a csepeli esetkocsi foglalt, ez a nagy helyzet. A Markóból indul a ROKO Csepelre. Személy szerint úgy gondolom, hogy a riasztástól számítva jó időt futottak a fiúk.

Más kérdés hogy melyik telefonhívás után indították a mentőt - ezt majd vizsgálat deríti ki.


Az tény, hogy a helyszínen néhány perc is óráknak tűnik. Az is, hogy nem elég hinni, hogy valaki hívta a mentőket, ennek utána is kell járni, nehogy mindenki azt higgye, hogy más már hívta.


És az is, hogy a magyar mentés jelenlegi helyzetében egyáltalán nem kizárható, hogy nem működik, vagy nem működtetik a párhuzamos riasztás rendszerét Ezen lehet vitatkozni szakmailag.
Az elmondható, hogy ha tartózkodott a környéken szállítókocsi, mondjuk a csepeli mentőállomáson, akkor azt is riasztani kellett volna. Ők relatíve rövidebb idő alatt kiértek volna, és alapszintű, BLS újraélesztést el tudtak volna kezdeni.
MInden mentőn van újraélesztésre vizsgázott személyzet, és az ahhoz szükséges néhány eszköz: váladékleszívó, lélegeztető ballon. (Bár ezek nélkül, bárki, aki megtanulta, tud lélegeztetni, és mellkasi kompressziókat végezni).
Kérdés az, hogy volt-e szállítókocsi, ami közel lett volna. Ezt nem tudom.


De sajnos, ez ma, most bárkivel megtörténhet. Kivonul a néhány mentő a  közeli mentőállomásról. Utána meg a vízözön.

Hányszor ment már Pesten a rohamkocsi a "kis bajhoz", szállító a késeléshez, vagy késve tudtak indulni, mert korlátos a rendelkezésre álló mentőegységek száma?
Hányszor ment mentőtisztes esetkocsi lélegeztetőgéppel, infúziós pumpával, fél intenzívosztályos felszereléssel lejárt 3 órán belüli szállításhoz (beteget határozott időn kórházba kell vinni, de állapota nem életveszélyes, és nem is súlyos), mert a szállítókocsi nem jutott el a címre, annyi munka volt, a lejárt sürgősségi szállítás pedig azonnalos feladatnak minősül...


Hányszor ment már/ és menni fog még a megyehatárra, 40 km-re mentő a megyeszékhelyről, mert a félúton lévő mentőállomás (ahol jobb esetben 2, rosszabb esetben 1 kocsi van állandóan készenlétben) összes kocsija "foglalt volt". Mennyi idő egy megyeszékhely forgalmas városközpontján átvergődni, majd csak asztaltúton, 2 város átszelésével eljutni a megyehatárra? Ez alapból 25-30 perc.
És a a helyszín innen még egy 10 perces dűlőút? Vagy nem pontos a bejelentő helyszínleírása...


De ma, Magyarországon "gazdaságosabb" kevesebb a kisebb mentés-kapacitás, mert ezzel évente több tíz, akár százmilliókat lehet megspórolni bérben, mentőautó bekerülési értékben- amortizációban, benzinben.
Cserébe nem egy emberéletet bukunk hetente/havonta, akitől néhány százalék túlélési esélyt veszünk el a leredukált mentési-rendszerrel.
Pedig az az ember még élne 10-20 évet, fizetne adót, dolgozna, hozzájárulna a GPD-hez, fizetne ÁFÁT, és gondoskodna a gyerekéről. Összehasonlítva a mérleg előző oldalával, bőven megérné a "befektetés".
És mégsem.

*************************************************************************** 

 

Ha én gazdag lennék...

Ha én gazdag lennék, én (is) lefizetnék egy-egy önkormányzatot. Megvenném kilóra az orvosi ügyelet ellátási jogát, a nyerés esélyét a helyi pályázaton.

Aláígérnék a társpályázónak, óránként mondjuk 20 Ft-tal. És persze a pályázatot legalább 5 évre nyerném. Csak hogy jó legyen nekem.

 

Tuti bevétel 5 évig. Aztán elcsábítanék szarért-húgyért órabérre kis rezidenskéket, akik azt se tudják az első szolgálatban, hogy a gyomormosó cső melyik vége kell hogy kinn legyen, melyik benn, és hogy hogyan kell intubálni. Minek is az. Orvosi pecsét, meg gyógyszervény-tömb legyen, az a lényeg. A többit meg majd megoldják.

Ha meg hajnal kettőkor a kétdiplomázott orvos a múlt héten felvett mentőápolótól kérdezi meg, amikor az orvosi ügyelet segélykocsit hívott a tüdőödémáshoz - ahová elsőre természetesen csak szállítókocsit tudnak küldeni -, hogy szerinte fent is szörcsög-e a beteg tüdeje, akkor nos, a kedves beteg így járt. Lehet is menni a hullatakaróért ki a kocsiba, még akkor is ha perpillanat még eszméletén van a beteg.

 

Szóval tovább álmodozom. Ha nincs rezidenske, kiküldöm a területi háziorvosoknak az előre megírt szerződést, és ügyeleti kötelezettségükre hivatkozva aláíratom velük a szerződést - ami azt jelenti, hogy annyit fizetek neki, amennyit én akarok.

Amilyen birkák, alá is írják.

Szóval az orvosok már megvannak. Kell még gépkocsivezető és szakápoló. Ha én az OMSz vagyok, akkor könnyű dolgom van, fizetek nekik akár annyit is, mint egy utcaseprőnek, mondjuk 350 Ft nettót óránként. Halkan megjegyzem, ennyiért hozzám takarítónőt nem találnék. Nemhogy hidegburkolót. De hát az komoly értékű nyersanyaggal dolgozik, az orvos meg csak embereken. Az meg nem ugyanaz. Nemde?

 

Aztán veszek egy autót.Tökmindegy milyet, persze itt is fontos, hogy én mennyi kompenzációt kapok az adott márkakereskedőtől, már ha az önkormányzat veszi a kocsit. Ha én, akkor meg úgyis minél szarabbat veszek. Vagy lesz rajta kéklámpa, vagy nem. Ha OMSz ügyelet lesz, lesz rajta kéklámpa, de lehet hogy működőképtelen lesz. Így akkor se tudjuk majd bekapcsolni, ha gyerekgázoláshoz mennek a fiúk. Ez aztán a huszárvágás.

 

Na emberek vannak, jó esetben beköltözünk a helyi mentőállomásra. Vagy elférünk, vagy muszáj lesz elférni. Plusz szekrény, szék, meg ilyenek minek.

Ha civil cég vagyok, a legképtelenebb helyekre is beköltözök, a tömegközlekedési szabályok mérvadók, mármint hogyan lehet minél kisebb helyre bezsúfolni 1-1 ügyeleti teamet. Mert akkor alacsonyabb a bérleti díj.

Az éves oktatást is megúszom - már ha még mindig OMSz vagyok - betolom az ügyeleti kollegákat az éves OMSz-os vizsgára. Ha nem, akkor erre muszáj lesz áldozni akár mondjuk néhány rongyos ezer forintot is egy évben.

 

Ember van, hely van. Beteg nem kellene, jó ellennénk nélküle, de jön az magától is.

Ősi alapszabály, hogy az egészségügy egyetlen igazi gondja maga a beteg léte. Igaz is.

Kell még gyógyszer, kötszer, eszközök, ilyenek. Erre is van ÁNTSz-előírás, amit vagy betartok, vagy nem. Az ügyelet indulásakor legfeljebb kölcsönkérek a haveroktól ezt-azt, ami nekem nincs. Az ÁNSz-átvételig. Utána cuccok vissza, ügyelet meg olyan amilyen. Ahogy a seregben régen leltároztak.

 

Később már a kutya se fogja megkérdezni, hogy doktor úr, némi szteroid nem-e járna a nagymamámnak, ha már éjnek évadján ennyire a halálán van.

Az se gond, ha a defibrillátort fél éve nem kapcsolták be, és senki se tudja kezelni. Így legalább az se derül ki, hogy 3 hónapja le van merülve az akkumulátor.

Utána dől a lé, a lenyomott béreken túl tudok spórolni a gyógyszereken is. Úgy néz ki ugyebár, hogy kapok óránként 10 orosz rubelt az ügyeleti ellátásért az önkormányzattól. Ebből eddig talán elköltöttem óránként 1 rubelt is, bérekre. Hogy ne költsek sokat gyógyszerre, elve nem veszek sokat az ügyeletre. Lesz néhány alapvető cucc, fájdalomcsillapító, görcsoldó, meg nyugtató.

Ebből lehet egy multikoktélt összeállítani, ha fáj ne fájjon, ha görcsöl, ne görcsöljön, és egyáltalán ne idegeskedjen. Na meg ne hívja újra az ügyeletet, mentőt, gyerekét, szomszédját, hogy még mindig szarul van.

Ha meg központi gyógyszerellátásom van, mert nagyobb a cég, ne adj' Isten OMSz vagyok, akkor a gyógyszerellátást késleltem minden szinten, amit nem adok ki, azt nem is tudják elpocsékolni egy-egy beteg ellátására.

 

Ha meg már bejött a raktáramba, akkor esetleg magánbizniszelek a környék háziorvosaival, gyógyszertárosaival. Kis visszacsatolás, mármint anyagilag, a saját zsebembe. Végső soron az adófizetők pénzén.

 

Szóval gyógyszer nincs, lelkiismeretes orvos majd hoz magának. A lusta/szakmailag alulkvalifikált dokinak meg minek, csak megromlik.

Ettől függetlenül vannak nagyon jó orvosi ügyeletek is, de máshogy is lehet csinálni. És ez baj, nem is kicsit.

 

És tévedés ne essék, a kórházak ugyanezt csinálják, csak pepitában.

 

Köv: a sürgősségi szakambulanciák "gondossága".

*************************************************************************

 

ORSZÁGOS - MENTŐ - SZOLGÁLAT

Ahhoz, hogy valaki nálunk ragadjon, affinitás kell. Mert akik hosszabb távon itt maradnak, hiába is tagadják, szeretik ezt csinálni. Morgolódnak, frusztráltak a körülmények, az eszközök hiánya és állapota miatt, a fizikai és pszichés terhelés és túlterheltség miatt, mégis bemennek minden reggel és este, SZOLGÁLATba. Ez jó szó, inkább szolgálnak a mentők, ha azt a durván 75.000 Ft-ot nézzük pótlékokkal együtt. És ezért télen, -10 fokban, hajnal 2-kor is szabad elindulni az állomásról. Már ha addig benn voltak. Mert van olyan szolgálat, és vannak olyan autók, amelyek épphogy váltani tudnak két feladat között. 

Van egy anekdota, hogy miért ez a neve a cégnek: a szolgálatvezetők azt kiabálják – ORSZÁGOS, a vonulók – MENTŐ, az állam meg hogy SZOLGÁLAT.

Ezért lehet látni a külvárosi kerületekben poroszkálni a központi ONE-kocsit, ami elvileg a belvárosban tevékenykedik – ez a kocsi gyakorlatilag éjjel-nappal megállás nélkül megy, és mégis a XVII. kerületben áll a lámpánál, ahonnan mondjuk a Margit-hídhoz minimum 15 perc (csúcsidőben inkább 20 alatt érne vissza egy rosszulléthez. És ezért dolgoznak éjszaka Pesten a vidékről a fővárosba szállító egységek, ahelyett, hogy a saját térségük biztonságát vigyáznák. Ugyanis a mentőszolgálat bizonyos szempontból tényleg ORSZÁGOS, nincsenek megyehatárok, körzetek, elsőrendű, hogy a legközelebbi egység kerüljön indításra, ha nem, akkor meg hogy valakit indítsanak rá, BÁRHONNAN. Az, hogy így 100 000 ember kikerül a 15 perces zónából 1-1,5 órára, az csak harmadlagos. Ilyen kocsilétszám mellett persze nem is lehet máshogy csinálni.

/Hozzáteszem, ezzel önmagában nem volna baj, csak nincs egy kötelező mechanizmus, melynek során azonnal intézkedés történne az OMSz részéről az adott körzet átmeneti "lefedéséről", például távolabbi egység odairányításával. Hogy miért? Kevés pénz, kevés kocsi.../

A bajtársaknak meg azt szeretnék, hogy valódi betegek kerüljenek a MENTŐbe, és indokolt esetben hívják fel a 104-et. Magyarán ne szombat este 23.30-kor kelljen bevinni a nagymamát, mert 4 napja nem iszik és kiszáradt. Pedig sokszor így történik. Ez nem csak nekünk rossz – még ez volna a legkevesebb, de ha a panaszokat nem az utolsó pillanatig tartogatják az betegek/hozzátartozók, maga a szállítás is kisebb trauma számukra, illetve egyszerre több beteget egyszerre vihetünk az intézetekbe. A rosszabb állapotban lévő beteget viszont lehetőség szerint azonnal, másik beteg felvétele nélkül szállítjuk. Általában legalábbis. És ami a lényeg, hogy a legtöbb kórházban/klinikán finoman szólva nem a maximális szakmai elszántsággal látják el az éjszaka érkezőket.

Az állam meg azt hangsúlyozza, hogy ez nem munka, hanem hivatás, sőt SZOLGÁLAT. Ezért ne fizetséget, csak bért várjanak érte a mentődolgozók.

Korrektséget meg pláne ne.

Most hallom, hogy egy kolléga kb. másfél hónapja mondott fel. Hozzáteszem állítólag. De nem egy ilyet hallottam már. A papírjai azóta sem készültek el, már a harmadik állásról csúszik le emiatt. Remélem bepereli a céget és kér egy jó kis kártérítést - bár elég nagy macera, valaki mégis megtehetné már. Én már rég körbejártam volna az APEH-et, az EüM-öt, az OMMF-et. Ez azért a pofátlanság netovábbja, félórás az egész elszámolás, mert számítógépen könyvelik a béreket. És legalább ennyi korrektséget elvárhatna az ember, ha lehúzott itt néhány évet.

És kapásból milliós bírság járna érte a hatóságoktól. Ha nem hunynák be a szemüket. Mint sokminden másért.

*************************************************************************

 Az elsősegélycsomag-ellenőrzések legendáriuma

  Mégse büntethetnek

     2008. június 19., csütörtök 13:44

   Tényleg harmincezer forintos büntetésre számíthat, akinél    lejárt a gézlap szavatossága a mentődobozban? Az internet  mindenesetre erről sutyorog. Mi viszont nagyon furcsa eredményre jutottunk: a mentődoboz elvileg nem tud lejárni.

 

Winkler mentődoboza
Winkler mentődoboza

  Az utóbbi napokban-hetekben számos hírforrás beszámolt   olyanokról, akik hallották, hogy másoktól a rendőrök közúti ellenőrzések során kérték a mentődobozt, ami ezért hiánycikk. Még több hírforrás számolt be arról, hogy a rendőrség ezt cáfolja. És akár széna, akár szalma, nem csak akkor büntetnek, ha nincs, hanem akkor is, ha lejárt a batyu szavatossága. Állítólag helyszínen húsz, halogatva harmincezer forintba fáj, ha nincs rendben a doboz. Amit kapni nem lehet.

                                   Hiánycikk-e?

 Az. A Totalcar stábja az elmúlt napokban gúvadt szemmel járt- kelt, és üres mentődobozos polcokat talált a Tesco-Auchan-Cora szentháromságban éppúgy, mint az Obi-Praktiker-Baumax triónál, vagy az autósboltokban. A fene gondolta volna, hogy a nagy üzemanyag- és élelmiszer-áremelkedési hullámban épp a mentődoboz lesz majd hiánycikk. Szóval kapni nehéz, jobbára csak eldugottabb kis autós szakboltokban van rá esély, vagy olyan vegyesboltokban, ahol nem is sejtenénk, hogy kapható. (Így mások sem sejtik, nem keresik, így megmarad.)

                           Ellenőrzik-e?

A rendőrség szerint nem jobban, mint eddig. Nem elégedtem meg a másodkézből olvasott nyilatkozatokkal, magam is felhívtam az ORFK sajtóügyeletesét, aki unott ingerültséggel mondta el, nincs központi rendelkezés mentődoboz ügyben. Menten felélénkült azonban, amikor feltettem a második kérdést: ha kérik, akkor milyen jogszabály alapján kérhetik.

Az ember ugyanis azt gondolná, a KRESZ rendelkezik arról, hogy a kocsiban lenni kell elsősegélydoboznak. De nem. (Legalábbis én nem találtam a szövegben se elsősegély-csomagot, se mentődobozt. Nem hiszi? Keresgéljen bátran!) Van viszont egy 6/1990 számú KÖHÉM-rendelet (regula az közúti járóműveknek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának az műszaki szükségességiről), aminek van egy 106. számú paragrafusa. Ez így szól:

Kari kolléga jogos közbevetése: Csak épp az autósnak a KRESZ ismeretéből kell vizsgáznia az autó vezetéséhez feljogosító igazolvány megszerzéséért, nem pedig a KÖHÉM rendeletekből. Szóval vagy vegyék bele a KRESZ-be, vagy legyen a KÖHÉM is oktatási tananyag, és a vizsgán kérdéssor.

106. § (1) A járműveken szabvány szerinti elsősegélynyújtó felszerelést kell készenlétben tartani:
a) oldalkocsi nélküli motorkerékpár és motoros tricikli esetében "A" típusú,
b) személygépkocsi, tehergépkocsi, oldalkocsis motorkerékpár, mezőgazdasági vontató és lassú jármű, valamint a kizárólag menetrendszerű helyi járatban közlekedő autóbusz esetén "B" típusú,
c) minden egyéb jármű esetén, ahol a szállítható személyek száma 10 vagy annál több, valamint a tűzoltó jármű esetében "C" típusú kivitelben.
(2) A szabvány szerinti elsősegélynyújtó felszerelés - a tartalmának alkalmazhatóságára vonatkozó lejárati időn belül - helyettesíthető olyan elsősegélynyújtó felszereléssel, amelyet az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam a jármű kategóriájához alkalmazni rendelt, amennyiben azt magyar nyelvű, vagy ábrás elsősegélynyújtási tájékoztatóval ellátták.

Oké, megvagyunk, mentődoboznak a kocsiban lenni köll. De mi rendelkezik a szavatosságról? A fenti paragrafus önmagában nem állítja, hogy a nem szavatos mentődoboz nem mentődoboz. Mitől tud hát lejárni egy elsősegély-csomag?

                              Megromlik-e?

 

Bontatlan időkapszula '92-ből
Bontatlan időkapszula '92-ből

 

Minden csomagon rajta van a gyártási év, meg hogy még hány éven át használható, de bizonyos régebbi dobozokon ez mindössze egy cetli, bizonyos újabbakon meg bélyegzés egy celluxcsíkon. A cellux, a papír meg könnyen lejön, ugye. És akkor mi van? A bizonytalan lejáratú mentődoboz jó a rendőrnek, vagy nem jó? Vagy fel fogja tépni a plombát (régi dobozokon még volt), hogy megnézze, mit írtak a gézlap csomagolására?

 

                Az Országos Mentőszolgálat véleménye

Az örök forradalmár Kari újabb közbevetése: Akkor legyen minden embernél elsősegélycsomag, ne csak az autósnál.

A mentőket is megkérdeztem, válaszoltak is. No nem pont arra, amit kérdeztem, így a kérdéseket ide se írom, csak a válasz kivonatát. Íme az OMSz gondolatai a mentődobozról és némely egyebekről:

A mentődoboz az ún. "kötelező felszerelések" körébe tartozik. A rendőrség joga és kötelessége is a közúti forgalomban részt vevő járműveket/járművezetőket vizsgálni, hogy eleget tesznek-e a jogszabályi kötelezettségeknek. Az elsősegélycsomag nem fölösleges tartozék, hanem sérüléssel járó baleset esetén a helyszínen történő azonnali ellátásban nélkülözhetetlen! Az elsősegélynyújtás törvény által előírt kötelessége minden embernek, így az autósnak is, a mentő kiérkezéséig.

Az elsősegély doboz tartalma megfelel a jelenlegi, laikusok által elvégezhető elsősegély-nyújtási feladatok ellátásához. A dobozban általában elegendő kötszer, sebkötöző tapasz, olló, fertőtlenítő oldat található. Az elsősegély dobozban található kötszerek lejárati ideje azt jelenti, hogy a gyártó addig az időpontig szavatolja a csomagoláson feltüntetett tulajdonságokat (sértetlen csomagolás esetén). Ez nem azt jelenti, hogy a kórokozók ezt követően megtámadják a kötszert és megfertőzik, de az ilyen lejárt szavatosságú kötszert ajánlatos kicserélni. Ugyanígy, egy gumikesztyű "élettartama" is véges, hiszen anyaga elöregszik stb. Praktikus tehát ezeknek az eszközöknek a "frissítése", kb. 2-3 évenként.

Nem szabványos, de a tartalma stimmel
Nem szabványos, de a tartalma stimmel

A dobozban található pólyával elkészített nyomókötéssel adott esetben ütőeres vérzést lehet csillapítani. Egy ütőeres vérzés esetén a beteg kb. 3-5 perc alatt sokkos állapotba kerülhet. Ilyen esetben a kiérkező mentők lehetnek bármilyen gyorsak, lehet kiemelkedően jó felszerelésük és lehetnek nagyszerű szakemberek, ha a megtörtént balesetet követő percekben az elsősegély-nyújtás hiányzik, ill. elmarad, a mentők segítsége sem tud csodát tenni. Például: A klinikai halál állapotában 4 perc eltelte után az agy visszafordíthatatlan károsodást szenved. Eszméletlen betegnek hátracsúszik a nyelve és néhány perc alatt megfullad. Ha valaki azonban ismeri az újraélesztés és/vagy mesterséges lélegeztetés technikáját, a mentők kiérkezéséig olyan állapotban tarthatja a sérült beteget, amelyben jó eséllyel az egészsége, sőt az élete is megmenthető. A megfelelő beavatkozással a sérült életesélyei nőnek, míg annak hiányában visszafordíthatatlan egészségkárosodás következhet be.

Jó fiú vagyok, a motorom nyerge alatt ilyen szép, szabályos A típusú szett van
Jó fiú vagyok, a motorom nyerge alatt ilyen szép, szabályos A típusú szett van

Az Országos Mentőszolgálat dolgozói sokszor szembesülnek a balesetek helyszínein az ott lévők "gyámoltalanságával", az elsősegély-nyújtási ismeretek hiányosságával, pedig a sürgősségi beavatkozások a gyakorlatban igen fontosak, életfontosságúak lehetnek, és a túlélés esélyét jelenthetik a balesetet szenvedett ember számára. Az újraélesztés oktatásának nagy jelentősége lenne. Az a 4 perc amíg az agy maradandó károsodás nélkül bírja az oxigénhiányt, rendkívül rövid idő.

Egy eklatáns példa: Baleset történt.
0 - 30. másodperc: Az épen maradt autósok, gyalogosok észlelik a bajt, először megpróbálnak a beteggel kommunikálni.
30. másodperc - 1,5 perc: Felhívják a mentőket (104), ahol részletesen kikérdezik a bejelentőt (ideális esetben maximum 1 perc).
1,5 perc - 2. perc: A mentésirányító riasztja a kocsit (kb. 30 másodperc alatt kell döntenie és a riasztást elvégeznie).
2. perc - 3. perc: A riasztott mentőegység, ill. mentőautó kivonul.
3. perc - 8. perc: A mentőegység megérkezik a helyszínre (ideális esetben kb. 5 perc).

Ez összesen 8 percet vett igénybe! A fővárosban nem számoltunk még közlekedési dugóval. Vidéken a nagyobb távolságok miatt szintén még hosszabb menetidővel kell számolnunk. A leszűrt tanulság: baleset helyszínén egy súlyos sérült - például egy ütőeres vérző, vagy egy eszméletlen, vagy egy klinikai halál állapotába került ember - életesélyeit legjobban a gyors és szakszerűen végzett elsősegéllyel lehet megnövelni. Rendkívül fontos tehát, hogy az elsősegélynyújtó tanfolyamokon az autósok megismerjék az említett elsősegélynyújtó technikákat.

Osztrák motoros csomag, használható, mert van hozzá képregény
Osztrák motoros csomag, használható, mert van hozzá képregény

A nem lélegző, szívmegállásos beteg ellátásának helyes módja a szívre, illetve mellkasra gyakorolt ütemes és erőteljes nyomás kiváltásán és ritmusos időközönként a szájon vagy orron át történő levegő befújásán alapul. Ennek a technikának a helyes alkalmazását akár egy elsősegélynyújtó tanfolyam keretében is el lehet sajátítani. A mentőre várva értékes percekkel lehet az életmentő beavatkozást sikeresen elvégezni. (Ennek a technikának a pontos leírását itt nem adnám meg, minthogy azt Magyarországon az orvosszakma által elfogadott szakmai protokoll szerint kell végezni.)

Ma már az Egyesült Államok bevásárló centereinek nagy részében van defibrillátor (újraélesztésre használt) készülék, s ott ma már úgyszólván az "utca embere" élhet azzal a lehetőséggel, hogy a helyszínen rosszullétet szenvedett, szívinfarktusos, szívmegállásos beteget defibrillátorral kezelik a mentő kiérkezéséig.

Utcai defibrillátor. Inkább Monacóban kapnék infarktust
Utcai defibrillátor. Inkább Monacóban kapnék infarktust

Az elsősegélynyújtást nem csak a jogosítványhoz kapcsolódóan kellene oktatni, hanem iskolás korú gyermekeknek is. Nem elég az egyszeri képzés, rendszeres frissítő tréningeket kellene tartani. Egy sarkított példa: ha valaki 1950-es években tanulta a KRESZT és az elsősegély-nyújtási ismereteket annak ez a vizsgája jelenleg is érvényes. Gondoljunk bele, azóta hányszor változott a KRESZ és az elsősegély-nyújtás (egy példa: ma már nem tükörrel nézzük a beteg légzésének meglétét)!

Hangsúlyozzuk, hogy az autókban, motorokban tartott mentődoboznak akkor van igazán nagy haszna és értelme, hogyha "értő" kezek veszik használatba. Ezért van jelentősége még a jogosítvány megszerzése előtt a "kötelező" egészségügyi tanfolyamnak, sőt a vizsgának is, ahol az alapvető ismereteket gyakorlatias formában sajátíthatják el a volán mögé ülő, forgalomban részt vevő autóvezetők.

Fura, de elvileg a rendőrnek nem kell feltépnie a dobozt, ha nem biztos a lejárati dátumban. A fenti rendeletből nem derül ki, de a mentődobozokon rajt' van: a 13553 számú MSZ-szabvány rögzíti, mitől mentődoboz a mentődoboz. És itt bejön a képbe egy újabb szerv: a Magyar Szabványügyi Testület.

A Szabvány

Nyegleo kollégával kis időutazást tettünk: beszereztük a 13553-as szabványt a MSzT-től. Máshonnan megszerezni a szabványt nem lehet, a kizárólagosság egyfajta hűbéri joga ennek az Üllői úti kis szervezetnek.

Ez kell
Ez kell

Bár neten lehetett megrendelni, sőt, dombornyomott kártyával ki is lehet fizetni a szabványt (2400 forint), az emailben másnap befutó pdf egy sima kép, egy beszkennelt lap: a szöveg nem kereshető, nem másolható, csak ha végigfuttatunk rajta egy felismerő programot. Tehát erős a gyanúm, hogy a magyar szabványok között senki nem tud elektronikusan keresni ma, Magyarországon.

És persze a fejlécen a Magyar Köztársaság felirat alatt egy gyönyörű Kádár-címer feszít.

 

Volt MSzT-s olvasónk leveléből:
"A magyar szabványokat 1989 novembere óta készítik elektronikus formában (kereshető, szöveges PDF a kimenet). Azt ezt megelőző időpontokban készült szabványokat csak beszkennelve (nem kereshető PDF) digitalizálták. A cikkben idézett MSZ 13553-1989 es szabvány egy 1980-as és egy 1981-es szabvány 1989. június 26. jóváhagyású, frissített kiadása. Ebben az időpontban az állami címer az volt, ami a szabványon is szerepel. Ha a szabvány átdolgozásra kerül, új évszámmal és új címerrel kerül kiadásra."

 

Sajnos a szabványt nem tehetjük közzé: az MSzT szerint ez nem közérdekű adat, hanem ipari előírás, ami más. Így sajnos nem fogják megtudni, hány méter magasról való ejtést kell kibírni sérülés, hány nap gázolajos pakolást felhólyagzás nélkül a B típusú mentődoboznak. Azért az első oldalt csak megmutatjuk, remélem, önkényuralmi jelkép közléséért azért csak nem meszelnek el.

Érdekes kínzási módszereket igen, egy dolgot viszont nem tartalmaz a szabvány. Hogy van-e a csomagnak, vagy a benne lévő holmiknak szavatossági ideje.

A vizsgán nézik-e?

Ott igen. Eről a 5/1990-es KÖHÉM rendelet szól;a mentődoboz ellenőrzése szerepel a műszaki vizsgáztatás technológiájában. Ha nincs, vagy hiányos, vagy nem megfelelő - és ez lehet a lejárt szavatosság is! - a jármű hibapontot kap, és ha még ez-az nem stimmel a kocsin, motoron, tán nem is hosszabbítják meg a forgalmi engedélyt a vizsga végén.

Konklúzió

Jelentem, nyomozásom során sikerült felderítenem, hogy mentődoboznak mindenképp kell lennie a kocsiban, és annak meg kell felelnie a 13553-as szabványnak, vagyis teljesnek kell lennie. Viszont az is kiderült, hogy a doboz, illetve a benne lévő holmik lejárati idejéről nem rendelkezik egyértelműen a jog. Értelmezésem szerint ha a műszaki vizsgán a benne lévő elsősegély-csomaggal átment az autó, akkor én két vizsga között nem vagyok vegzálható a szavatosság lejárta miatt. Ha kivettem az olló tokját a csomagból, szabályt sértettem, ha nem vettem újat, amikor megromlott a gézlap, nem. És ha netán lekapirgáltam a szavatossági időket a csomagról, a gézes zacsikról, fillérbaszó idióta, felelőtlen hülye lehetek, de szabálysértő nem. Jogilag.

Papp Tibi antik doboza, bő másfél évtized távlatából tekint ránk
Papp Tibi antik doboza, bő másfél évtized távlatából tekint ránk

Egyértelmű, végső jogi választ ilyen esetekben persze csak a bíróság mondhat ki, de az biztos, hogy ha lejárt, vagy nem jelzett szavatosságú doboz miatt buzerálna az út szélén a rendőr, se korrumpálni nem próbálnám, se a csekket nem venném el a kezéből: bizonyítsa csak be a hatóság, hogy neki van igaza. A jogszabályi háttér ismeretében nem lesz könnyű dolga.

Mi állhat a pletykák hátterében?

Végül leesztergáltam két lehetséges elméletet a mentődoboz-mizéria hátterére vonatkozólag.

A variáns: a rendőrség nemhivatalosan mégiscsak rárepült a dobozokra. Ha szólnak az autósnak, hogy lejárt a szavatossága, vegyen újat, igazuk is van. Ha meg akarják büntetni emiatt, akkor - szerintem - se erkölcsileg, se jogilag nincs. De ettől még sokan fizetnek, persze - akár zsebbe, akár az államkasszába.

B variáns: A mentődoboz-lobbi suttogó propagandával lendíti fel az üzletet. Valahol, egy mecseki barlang mélyén lobogó fáklyák fényében, arcukat fekete csuklyák mélyébe rejtve megegyezett a 13553-as szabvány Titkos Páholya, hogy elterjesztik: súlyos büntetésre számíthat, aki nem vásárol új dobozt.

Én azért megnéztem: a motorban is, a kocsikban is szavatossági időn belül van még a csomag. De ha mégis elfeledkezem majd pótlásukról, amikor lejárnak, biztos nem fizetek a rendőrnek miattuk. Hacsak addig nem módosítják a jogszabályt.

Cikk leadva, telefon csöng

A vonalban Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Mondom, hogy a kolléganője már válaszolt a kérdéseinkre nagyjából, mondja, hogy jó, de még hozzátenne egy-két (három) gondolatot. Az egyik, hogy a mentősök nagyon szeretnék, hogy az elsősegélynyújtás fogalmával ne csak azok találkozzanak először hivatalosan, akik jogsit akarnak szerezni, hanem mindenki, és már gyerekkorban. Tehát évek óta lobbiznak azért, hogy az elsősegélynyújtás legyen a Nemzeti Alaptanterv része.

A másik, hogy sokan nem mernek nekiállni a balesetes sérült ellátásának, mert félnek, hogy bajuk lehet belőle, ha valamit elrontanak. Pedig Magyarországon még soha senkit nem büntettek meg, ítéltek el azért, hogy bajt okozott jó szándékkal elsősegélynyújtás közben.

A harmadik pedig, hogy manapság az elsősegély-oktatás nincs a topon, mivel a járművezető-oktató cégek költségtakarékossági okokból a tanfolyam gyors lezavarására koncentrálnak, nem elsősegélynyújtást oktatnak, hanem vizsgafeladatokat. Az OMSZ azt szeretné elérni, hogy ne csak vizsgáztathasson, hanem kizárólagos oktatási jogosítványt is kaphasson egy rendes, nagyjából 16 órás képzésre.

 

 *************************************************************************

 

 

 Az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsoportjának munkatársai nyílt levelet írtak Kolonics György edzőjének, amelyben felvetik: Ludasi Róbert miért nem beszél arról, milyen tapaszok voltak a sportoló testén, és vajon milyen szerepet játszhattak ezek a bekövetkezett tragédiában. A Magyar Olimpiai Bizottság által bevizsgált és jóváhagyott tapaszokról van szó - reagált az edző. A nyílt levélen szereplő aláírók egyike nem tudott a levélről.

Az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsoportjának munkatársai nyílt levelet írtak Kolonics György edzőjének, amelyben felvetik: Ludasi Róbert miért nem beszél arról, milyen tapaszok voltak a sportoló testén, és vajon milyen szerepet játszhattak ezek a bekövetkezett tragédiában.
Az RTL Klub vasárnap esti híradója számolt be arról, hogy a levél aláírói azt állítják: a legjobb szakmai tudásuk szerint dolgoztak Kolonics György ellátásánál is.

Csonka Rita mentőorvos, a levél egyik aláírója az MTI-nek vasárnap este elmondta: a levelet a központi mentőállomáson, a mentésirányításban és a kivonuló állományban dolgozók nagy része szignálta, s így már több mint százan csatlakoztak az aláírókhoz.

Hangsúlyozta: a levéllel az elmúlt napokban elhangzott támadásokra szeretnének reagálni, mert úgy érzik, hogy alapvetően rendült meg a bizalom a mentősökben Kolonics György halála miatt. A levéllel a mentőszolgálat becsületét szeretnénk visszaállítani - fogalmazott az MTI-nek.

Azt kérik Ludasi Róberttől, kérjen elnézést, "vonja vissza igazságtalan vádjait a nyilvánosság előtt", mert támadásai "nemcsak alaptalanok, hanem egyenesen sértőek és felháborítóak".

 

A levél aláírói többek közt azt kérdezik az edzőtől, miért a mentősöket hibáztatja Kolonics György haláláért. "Miért nem beszél arról, hogy mi az oka annak, hogy egy ilyen komoly versenyre való felkészülés során az élsportolók mellett nincs megfelelő egészségügyi személyzet, pláne akkor, ha a sportoló az átlagnál idősebb, és vannak panaszai?" - teszik fel a kérdést.

 

A rohamcsoport szerint az aznap szolgálatot teljesítő mentésirányító a központi irányító csoport egyik legjobb, legrutinosabb munkatársa, aki mindig alapos és körültekintő. Azért indította el a Markó utcából - és nem Budáról - a központi rohamkocsit, mert ez volt a legközelebbi legmagasabb szintű bevethető mentőegység, aminek felszerelésével George Bush amerikai elnök egészségügyi csoportfőnöke is meg volt elégedve, hiszen Bush elnök Magyarországon tett látogatása alkalmával az egészségügyi biztosítást ez a mentőautó és személyzete végezte - olvasható a dokumentumban.

Az edző állításával ellentétben - írják a levélben - a rohamkocsikban van defibrillátor, de a közhiedelemmel ellentétben ez nem nyújt garanciát a sikeres újraélesztésre.

"Higgye el, minket bánt a legjobban, hogy Kolonics György esetében sem következett be ez a siker! Sajnáljuk őt mint embert, mint nagyszerű sportolót, de legalább ilyen nehéz elfogadni, hogy a tudományunk véges" - üzenik a levélben Ludasi Róbertnek.

A mentősök álláspontja szerint ha egy mentőegység bevetésre készen várakozik a parton, akkor is nagyon rossz esélyekkel kezdhette volna meg az újraélesztést, mert a keringésmegállást követő első tíz perc alatt gyakorlatilag egyenes arányban csökken nullára annak valószínűsége, hogy a megkezdett újraélesztés hatására a vérkeringés, illetve a légzés újraindul.

Egy aláíró nem tudott a levélről

Valler Krisztián mentőorvos, akinek a neve szerepel a nyílt levél aláírói között, az MR1 Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, nem tudott róla, hogy felhasználják a nevét.
"Nem tudtam, hogy a nevem szerepel ennek a levélnek az aláírói között. Én nem is voltam ott a helyszínen, jelenleg szabadságon vagyok - mondta az orvos.

Ugyanígy nem segített volna az sem, ha helikopter érkezik a helyszínre.

A mentősök emlékeztetnek arra: a helyszínen is elhangzott, hogy Kolonics Györgyöt csak akkor tudják kórházba szállítani, ha állapota stabilizálódott, mert a szállítás akár mentőautóval, akár helikopterrel, elég megterhelő minden beteg szervezet számára, különösen a klinikai halál állapotának környékén.

"A tömegek szórakoztatására készült filmekben természetesen menet közben végzik az újraélesztést, és egyéb beavatkozásokat, de ki kell ábrándítanunk önt: ilyesmi csak egy - az írók és rendezők fantáziájában megszületett - mesevilágban lehetséges, a valósághoz ezeknek a filmeknek semmi közük sincs" - olvasható a levélben.

A szöveg emlékeztet arra is: a segélyhívás nem a mentőkhöz, hanem a rendőrség 112-es számára futott be, de ettől függetlenül három perccel később már elindult a helyszínre a rohamkocsi, a mentősök pedig 19 perccel később - a defibrillátor-monitor által rögzített adatok szerint - megkezdték az újraélesztést. "Felháborodva kérjük ki magunknak az egész nagy múltú szervezet nevében, hogy hazugság lett volna a 17 perces helyszínre érkezés" - áll a dokumentumban.

A mentősök szerint az sem igaz, hogy Budáról indítottak volna mentőkocsit, ami lerobbant. Semmilyen mentőautó nem robbant le, ez is bizonyítható, meg lehet tekinteni az ún. rádiós naplót, amelyben rögzítik az aznap futó kocsik rendszámát, rádióhívójelét, a szolgálatot teljesítő személyzetet, és minden rendkívüli eseményt - közölték, hozzátéve: a rohamkocsi után néhány perccel érkező személygépkocsi a mentőorvosi kocsi, amelynek az állomáshelye valóban a budai mentőállomáson van, felszerelése pedig a rohamkocsiéval egyezik, de ezen felül tartalmaz egy speciális eszközt is, ami mellkaskompressziókat végez.

"A mentésirányító tehát mindent eszközt igyekezett a helyszínre juttatni, ami az olimpikon túlélési esélyeit javíthatja. Annak ellenére is, hogy csak a harmadik telefonhívásból derült ki, hogy újraélesztésről van szó, addig csak azt hangsúlyozták a telefonálók, hogy a sportoló rosszul lett, továbbá hogy olimpiai bajnok. Utóbbi információ - lássuk be - Kolonics György egészségi állapota, és a mentésvezető döntése szempontjából nem releváns" - olvasható a mentősök levelében.

Az aláírók úgy fogalmaztak: megértik Ludasi Róbertet, s hogy "ezek a sértő és alaptalan vádak nyilván a veszteség miatt érzett fájdalomból születtek", de szeretnék, ha ő is megértené, hogy igazságtalan szavaival önérzetében sértett egy lelkiismeretes csapatot, valamint hogy az embereknek a mentőszolgálatba vetett bizalmát ásta alá, megnehezítve ezzel az ő munkájukat.

"Javasoljuk, hogy mindenki vizsgálja meg a saját lelkiismeretét, és a hibát ne másokban keresse, hanem először a saját háza táján tegyen rendet!" - áll a levélben, amelyben a mentősök jelzik: bármilyen - akár nyilvános - párbeszédet is vállalnak az ügyben.

A Központi Rohamcsoport nem vádaskodik

Az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsoportja nem vádaskodott, amikor a Kolonics György testén talált tapaszokkal kapcsolatban kérdezte Ludasi Róbertet a vasárnap kiadott nyílt levelében - mondta az MTI-nek Csonka Rita mentőorvos, a rohamcsoport képviselője az ügyben.

- Mi csak azt kérdeztük, hogy erről miért nem beszélt Ludasi Róbert, nem állítottunk semmit. Erről nem is szeretnék többet beszélni, ha jól tudjuk, rendőrségi nyomozás folyik az ügyben, mely mindent ki fog deríteni - nyilatkozta a levélről, amit a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok edzőjének korábbi, a mentősök felelősségét firtató nyilatkozatai miatt írtak.

Az orvos elmondta, hogy kollégáival abban állapodtak meg, egységesen lépnek fel az ügyben, ezért szerepelt a csoport minden tagjának neve a nyílt levél végén, így Valler Krisztiáné is, aki a MR1 Kossuth Rádió vasárnap úgy nyilatkozott, nem tudott róla, hogy felhasználják a nevét. - Ma beszéltem Valler Krisztiánnal, aki tegnap indulatosan nyilatkozott, mert nem tudta, hogy ki adta ki a telefonszámát a rádiónak. Most mindenről tájékoztattam és ő is támogatja fellépésünket - mondta Csonka Rita.

 

 "Nem tudom, milyen tapaszokról beszélnek a mentősök, ezt be is kell bizonyítani" - mondta Ludasi Róbert az MR1 Kossuth Rádiónak. - "Olvastam a nyílt levelet, de arról egy szó sincs benne, hány perc alatt értek ki a mentők." Az edző jellemzőnek tartja a kiérkező mentősök szakértelmére, hogy először az ő vérnyomását sem tudták megmérni. "Nincs miért bocsánatot kérjek! Ott volt ötven ember, aki végignézte, mi történt. Többször odamentem megkérdeni, nem kellene-e defibrillátort alkalmazni" - mondta Ludasi.

A
Klubrádiónak Ludasi Róbert ezt nyilatkozta
a tapaszokról:
"Nem tudja, milyen célt szolgálhattak azok a tapaszok, amelyeket a múlt kedden meghalt sportoló testén találtak a mentősök. Ludasi Róbert annyit tud, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság által bevizsgált és jóváhagyott tapaszokról van szó."

  "Helyre kéne már tenni a mentőszolgálatot. Egyik nap azt mondják 17 perc, a másik nap azt, hogy 20, ugyanaz a szóvivő, és lehetett volna közelebbről is - annyira ellenmondásba kerülnek folyamatosan, hogy az már nem igaz" - mondta az edző a Független Hírügynökség érdeklődésére. Ludasi elmondta, 10.22-kor történt a dolog, kikiabált, hogy hívjanak mentőt, mert Kolonics rosszul van. Az első szülő, aki ott volt - megvan a telefonjában -, 10.22-kor vagy 23-kor hívta a 112-t, tette hozzá. "A 112 közvetlen kapcsolatban van a mentőkkel" - reagált a mentősök levélben írt felvetésére, hogy miért nem a 104-es számot hívta közvetlenül

******************************************************************************************************

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cephalexin For Skin Inflammation KelAxOnic

(KelAxOnic, 2019.10.07 12:12)

Acheter Du Viagra En Toute Confiance Xenical Prix 2012 [url=http://buycialcheap.com]generic 5mg cialis best price[/url] Cialis Effet Indesirable Priligy Dapoxetine In The U.S Viagra Cialis For Sale

Moteur A Baclofen EllMync

(EllOceage, 2019.09.23 05:00)

Amoxil No Rx Acheter Viagra En Ligne Quebec [url=http://cheapcial20mg.com]cialis no prescription[/url] Cephalexin Side Effects Thirst China On Line Stendra Mail Order Pills Wolverhampton Best Cheap Cialis Online

1221 BP Tövis u 5

(Sárközi Sándor, 2017.03.06 19:33)

Együtt érzek a MENTŐSÖKKEL számítok rájuk,ha bajban lessz az unokám.